A legfrissebbek már fél hatkor ott voltak a tó parton. Hallottam később, mert én röviddel hét után értem oda. Illetve értünk oda, mert velem jött az operatőr is, aki nagy érdeklődéssel várta a legyezés megismerését és a sok csuka-akciót. Mire mi odaértünk, már több csónak vizen volt.
Mi először felvettünk egy kis belly-boat pumpálást, légykötést, szerelékigazítást, és közben nyolcig a többség megérkezett. A pörkölt fél egyre volt igérve, és addig mindenki horgászott. Volt aki az ottlévő csónakokból, volt aki saját csónakból és persze különböző hascsónakokból.
Ebédidőben már egyértelmű volt, hogy nagyon messze vagyunk a tavalyi fogásoktól, tulajdonképpen 2 csukát fogtunk addig.... Tudtommal délután nem akadt egy sem horogra. Több mint negyven embernek ez még lazacból sem lenne sok
Jópáran átmentek alternatív keszegezésbe és ahogy hallottam, fogtak egyet s mást.
A halfogástól eltekintve egy nagyszerű nap volt. Jó volt kezet rázni, beszélgetni, emberekkel, akiket "normálisan" csak a fórumról ismerünk. Jól esett a friss levegő, délelőtt kicsit szeles, déutánra kellemesen langyos. Igen finom volt a pörkölt, nem is beszélve a desszertnek kínált angolnapörköltről. Mint megtudtuk, most van angolna szezon a Balaton mellett, és nem rosszak a fogások. Ha már itt tartok, nem szabad elfeledkeznem a reggeli füstölt angolnáról, amit a ugyancsak kiváló pálinkára fogyasztottam. A kalóriák egy részét azért el is égettem, estére érezhető volt a dobóizmaim jelenléte
Egy ilyen nap után világosodik meg, mennyire el vagyok punnyadva az irodában.... Nekem a jó társaság, finom kaja, kellemes tavaszias idő egy nagyon kellemes napot jelentett. Bármikor visszatapsolnám. De remélem a képek magukért beszélnek.
Kora reggeli vízreszállás, sokaknak hascsónakkal

Mások business class-on utaztak, saját gummicsónakkal és teli önbizalommal

Közben Gyuri keményen dolgozott

Mások a megfelelő legyet keresték

Nagyon jó ötletnek bizonyult a névkártyák használata, ezt legközelebb is csinálhatjuk.
Kismedve a partról horgászott koncentrálva

Mások csónakból élvezték a friss tavaszi levegőt

McFly hascsónakja leeresztett, még jó, hogy nem túl gyorsan

McNemerősített források szerint agresszív csukák harapták ki.
Majd eljött az ebéd ideje. Ezek a fiúk nagyon megérdemelték, ők 6-ot fogtak!

Én teljesen lelkes voltam, mikor a kérdésemre azt válaszolták, hatot!!! Boldogan újságoltam tovább, hogy legalább valaki azért fogott... Később hallottam, nem csukákat fogtak. Visszamentem megkérdezni, akkor most hogyisvan? Nem csukát???
Miért, kérdezted mit fogtunk? Volt a válasz.
Szóval mit fogtatok? Kérdeztem.
Egy snecit meg öt vörösszárnyút.... 
Délután, mikor egyértelmű volt, a halak helyett más szórakozást kell keresni...

Kreatív sportársak egy minimalisztikus hascsónakot próbáltak ki.
Hoppá

Nem sokáig bírta az innováció 
Köszönet mindenkinek aki segített a szervezésben, megvalósításban. Külön köszönek a finom kenyérért, süteményért, a kitűzőkért, ami mindenkinek le lett gyártva.
- Belépés a hozzászóláshoz









Ti mind kreatívak vagytok...
(Mi a túróért nincs még letiltva?)
nemar
"Nem semmi: 45 ember egyetlen halat se fogjon (én még ilyet nem pipáltam)."
Elismerésem!
Óvást adnék be!
Oda adtátok másnak a névjegykártyámat?
De, hát úgy is tudjátok, hogy olyan nagy, csúnya legyekkel úgy sem horgásznék, mint a fotón van.
Nem csoda, hogy nem fogott a dublőr.
Máskor ne adjátok annak a horgásznak, tökre lejárat és még halat sem tud fogni!
Kösz.
Tök kínos!
Üdvözlettel: Irsa Jani
most látom mi vagyunk a cikkajánló képen.
Nagyon köszönjük a beszámolót. Csodás időtök volt, nagyon klassz lehetett a halhiány ellenére.
Tényleg jó volt, csukát máskor is lehet fogni, bár a peca része tavaly jobb volt, de sebaj.
Ja, a bellyt még aznap este újra felfújtam, hogy megnézzem, hol lyukas, a mai napig kőkemény, semmit nem eresztett. A dugónál lehetett a gebasz.
Legközelebb nem szabad kamerát vinni!
Az olyan a halaknak, mint ördögnek a tömjénfüst
A tanya-bellivel mi volt a baj? Összecsúsztak a gurtnik?
Javasolom, hogy ezután minden év április 17.-én félárbócra engedett merülőzsinórral és fekete legyekkel emlékezzünk eme napra.

Legyen "A Terített Betlik Napja".
Nem semmi: 45 ember egyetlen halat se fogjon (én még ilyet nem pipáltam).
Amúgy viszont kitűnően éreztem magam.
Köszönet mindenkinek!
G.
Köszönjük a beszámolót ! Az itthonmaradottak nevében.
Az egyik kép különösen tetszik.
