March Brown, v, 2012-01-08 10:57
Isten mentsen, hogy a legújabb, tojásnyi méretű szemeiket lassan mozgató szörnyszülötteket felvonultató animációs filmről írjak (Ezek szoktak ilyen címekkel megjelenni.). Az alábbi néhány sor kedvenc orsómról, a Hardy cég Princess-éről emlékezik meg.
Az orsó első darabjai 1953-ban látták meg a napvilágot, a Lightweight sorozat második tagjaiként. Ezek az orsók nem keverendők össze a Hardy ugyancsak Lightweight néven forgalmazott orsóival, amiket 1936-tól 1964-ig gyártott.
Az orsó a nevét Anna hercegnő, II. Erzsébet egyetlen lányának tiszteletére kapta. Három méretben gyártották, 3", 3 1/4" és 3 1/2"-es átmérővel.Mivel az akkori piaci viszajelzések azt mutatták, hogy a Hardy orsók drapp színe nem a legjobb választás volt, ezért a Princess megkapta a marketig fogást, zöld és arany színben pompázott. Még az 1955-ös katalógusban is ezzel a színösszeállítással szerepel, viszont az 1957-es katalógus már fémszürke (gunmetal) színben ajánlja, ekkor még mindig három méretben.
A három méret
A másik, és talán legfontosabb revolúciója, a hajtó oldal felcserélhetősége volt. Ugyanis ebben az időben az L.R.H. Lightweight még olyan L alakú zsinórvezetővel volt szerelve, amit nem lehetett megfordítani, ezért csak jobb kézzel lehetet tekerni, illetve külön kérésre gyártottak balkezes verziót is. Nos, a Princess-nél az orsóban található két nyelv állításának segítségével ez már szabadon választható volt.
Miért, miért nem, az orsó gyártását 1959-ben abbahagyják, hogy azután a kifosztott folyóvizek miatt egyre népszerűbb tározókra, a viszonylag nagy zsinórkapacitás, és egyben könnyű súly miatt, 1962-ben újra befogják az esztergákba az alapjául szolgáló alumínium ötvözetet. Innentől aztán, egészen a 2000-es évekig, amikor a Hardy ismét leálítja a gyártását, karrierje töretlen. A hatvanas években szélesedő Lightweight-széria immáron negyedik legnagyobb méretű orsójaként szerepel. Pályafutása huszonegyedik évében aztán testvére is születik, Princess Multiplier néven. Ezek az orsók szintén a tározói horgászatot igyekeztek megkönnyíteni áttételükkel, ami a gyorsabb zsinór felcsévélést biztosította. Úgy látszik, kevés sikerrel, mert gyártásukat 1980-ban befejezték.
Meglepő, hogy a Princess, sőt, az egész Lightweight-sorozat az Egyesült Államokban és Kanadában sokkal népszerűbb, mint Európában. De akadnak amerikai cégek, akik kompletten lemásolják. Néhányuk pedig, ahogyan a SAGE is, a Hardy-nál csináltatnak Princess-t, de az ő cégük feliratával.
Az első időkben az orsón még nem volt zsinórvezető, de az 1962-es újrakezdésnél már egy két csavarral felszerelhető nikkelezüst lemezt kap az aljára. Ezt egészen a hetvenes évekig tartja, egészen pontosan 1972-ig, amikor a cég vált a mai napig használatos egy csavarral rögzíthető változatra. Érdekes, hogy árveréseken sokkal több pénzt fizetnek ki egy, a hatvanas évekből származó Princess-ért. Nem tartom valószínűnek, hogy az életkora miatt, illetve annyiban igen, akkor az sokkal jobb minőséget takart a Made by Hardy Bros., England gravírozás.
Ha már zsinórvezető, érdemes megjegyezni, ha a két csavarral rögzíthetőn a Brit Regd. Design 895921 felirat látható, akkor 1962 és 65 között készült, ha nincsen rajta felirat, akkor 1966 és 72 között.
1962-65 között készült orsók zsinórvezetője
Az orsó belső alkatrészeiben is változás történt, igaz, ez is csak rövid időre. A rugókat tartó fémet (angolul Reglator cam) műanyagra cserélték. Ez a megoldás aztán igen tiszavirág életű volt, mert hamarosan újra csak fémet haszáltak a készítéséhez. Érdekes, beszéltem olyanokkal, akik 25 éve ilyen műanyaggal készült orsókat használnak, és tökéletesen meg vannak elégedve velük.
Fém rugótartós kivitel
Mindenképp szükséges néhány szót említenem a dobokról. Amint az a képen látszik, ebből is kétféle készült. Feladatát mindegyikük megfelelően ellátja,de! Ha valaki pótdob vásárlására adja a fejét, MINDIG nézze meg, hogy milyen orsója van, illetve milyen az eladásra kínált dob. Ugyanis az új orsókra nem megy fel a régi dob! Fordított esetben, azaz a régi orsó-új dob működik, de az első változat nem. Illetve van, aki úgy oldja meg ezt a problémát, hogy a dobon található két kis csavart egy kicsit meglazítja, így már nem szorul a tengelyen a dob.
Régi dob
Visszatérve kedvencem életrajzára, sok más mellett a felirat is megváltozott az orsókon. A nyolcvanas években (1985-ben) a patináns Hardy Bros. Ltd-t felváltja a House of Hardy felirat (ami ma már csak egyszerű Hardy-vá vált). Bélelt műbőr tokját neoprene-re cseréli, a gyártó ország Englandből Korea-vá válik. Magam ugyan a hatvanas évek Princess-einél tettem le a voksot, de nem kell megijedni, az angol fórumokon egyre többet olvasni, a Hardy orsók ugyanolyan kiváló minőséggel kerülnek piacra, mint elődjeik. Mert azt elfelejtettem leírni, a Hardy cég újra gyártani kezdte a Princess-t, a műlegyes horgászok legnagyobb örömére. Így aki nap nap után a fülében szeretné tudni a világhírű Hardy-soundot, most megteheti.
March Brown
»
- Belépés a hozzászóláshoz









Szuper!
Nagyon tetszenek ezek a régi orsók. Meg is bántam, hogy anno eladtam a Pezont (de ahogy mondani szokták: kellett a pénz
). Most rákerestem a J.W. Young orsókra, és ha minden igaz már jön is egy Condex típusú. Jó lesz megint tapperolni és nézegetni egy ilyen régi darabot! 
rákerestem erre a young orsókra és megdöbbenve vettem észre, hogy a Józsi már orsókat is csinál!?
http://www.jwyoungs.co.uk/bj.htm
Ha tudtam volna hogy érdekel, akkor a múltkori randinkra vittem volna egyet, és tapizhattál is volna...


Mármint orsót...
J.W.Young rulez!
Köszönöm szépen!
Na igen, az áruk... Megmondom őszintén, szentségtörő leszek, de mostanában egyre többet szemezgetek a J.W. Youngs orsókkal. Épp az előbb olvastam el egy tengerentúli ismerősöm levelét, Ő is dicsérte, agyonverhetetlennek titulálta ezeket az orsókat, de tegnap Zigivel is megtárgyaltuk őket. Az áruk sem rossz. Egy szép darabért nagyjából 20000 Ft-ot kérnek. Néztem, ők gyártotak a Farlow's-nak, a Milwardnak és a Shakespeare-nek is. Nagyon brutál tengely, perselyezett dob. Szóval jó kis orsók. Mátyus Attila mondta nekem, a Youngs orsók a szegény ember Hardy-jai. Ki kell próbálni...
Tyű Levi, ez szép volt, gratulálok !
.
A Hardy orsókkal csak egy baj van: az áruk
Üdv,
Szuper írás, köszönet érte.
Nem tudom ki hogy van ezzel, de engem mindíg érdekelt a választ a látszólag lényegtelen miértekre is.
Ékes példa erre ez, miért nevezik így stb ....
Szivesen olvasok ilyen írásokat - is.
Köszönet érte.
No kéremszépen...
A helyzet az, hogy így a vasárnapi ebédem után jobb olvasnivalót nem is kívánhattam volna magamnak.
Köszönet Levi!