Száva

A SZÁVA…
Így, csupa nagybetűvel. Itt fertőződtem meg végleg a legyezéssel, első túrám után nem sokkal megváltam addig féltve őrzött pergető holmijaimtól, műcsaliktól, és gyakorlatilag minden más jellegű horgász felszerelésemtől. Az első időkben rengeteg időt töltöttem a Száva Bohinji szakaszán, keresztbe-kasul bejárva a felső és alsó szakaszokat egyaránt.

Az utóbbi években sajnos ezek az utak egyre ritkultak, évi egy-két alkalomra korlátozódtak. Az idén először most jutottam ki az álomvízre, Szabolcs barátom kissé erőszakos unszolására. Csatlakozott a túrához Robi is, aki először járt ezen a vízen, de elmondása alapján közel sem utoljára- úgy látom őt is elvarázsolta a folyó és a környező táj. Itt jegyzem meg, hogy családos kirándulásra is tökéletes választás Szlovénia ezen vidéke, hisz a horgászaton kívül rengeteg látnivaló és program közül lehet választani, kinek-kinek a vérmérséklete alapján, kezdve az egyszerű kirándulástól, a hajókázáson, hegymászáson át a raftingtúrákig.

Vasárnap délutáni indulással, Kedd esti érkezéssel valóban nem mondható túl hosszúnak ez a túra, de ha az embernek kevés ideje van, azzal kell gazdálkodnia. Az út tökéletes, gyakorlatilag végig autópálya. (A régebbi időkben általában Ausztrián át volt a legcélszerűbb menni, az út elég hosszú és fárasztó volt. Hála az útépítőknek és természetesen az adófizetőknek, ez mára lényegesen leegyszerűsödött.) Az út tehát végig az M7-en át Szlovéniába (ne felejtsünk el matricát venni. Mi a határ utáni második benzinkútnál álltunk meg ezzel a céllal, de mielőtt bejutottunk volna a shopba, a rendőrök a parkolóban félreállítottak minket… Beszéltek magyarul, nagyon kedvesen, de határozottan kérték mindenki iratait, és persze a jelenleg nem létező autópálya matricát. Amint kiderült, hogy horgászni megyünk, azonnal megenyhültek, kedélyesen elbeszélgettünk, és a matrica megvétele után büntetés nélkül folytathattuk utunkat.) Maribor-Ljubljana-Bled vonalon, kitűnő minőségű autópályán a kb. 550 km-es utat 5 óra alatt kényelmesen lehet teljesíteni. Úgy döntöttünk, hogy Bohinjska Bistricában fogunk megszállni, ami nagyjából a bledi és a bohinji tó között félúton található, egyik legnépszerűbb kisváros. Ez a környék gyakorlatilag a turistákból él, hisz nyáron a horgászok, raftingosok, kirándulók, télen a síelők armadája látogatja ezt a vidéket. Szállást mindenhol lehet találni, viszonylag barátságos áron, (15-25 €/fő/nap) az összes környékbeli falu tele van kiadó szobákkal, apartmanokkal. Mi egy 4 ágyas apartmanban szálltunk meg, ami gyakorlatilag teljesen új volt, jól felszerelt konyhával, kényelmes ágyakkal, és nem utolsó sorban remek kilátással a környező hegyekre. (hárman a két éjszakára 100 eurót fizettünk, ami naponta fejenként kb. 17 €) Megérkezésünkkor megálltunk megnézni a vizet, ami igen alacsony volt, és mint másnap kiderült nagyon meleg is. A 19-20 fokos víz és az alacsony vízszint így együtt már túl sok a sebes pisztrángoknak. Sajnos elég sok elpusztult sebest láttunk, amiknek látszólag semmi bajuk sem volt. A halőrök elmondása alapján egyszerűen elkezdenek besötétedni, majdnem feketék lesznek, nem táplálkoznak, és elpusztulnak. Két-három évente előfordul ilyen pusztulás, és sajnos semmit sem lehet tenni ellene. A szivárványosok és pérek, mindenesetre látszólag kitűnően érezték magukat, olyannyira, hogy erőt kellett venni magunkon, hogy a naplemente előtti egy- másfél órára ne rohanjunk napijegyet venni.

A napijegyek egyébként nem olcsók, cserébe szinte mindenhol lehet vásárolni (turista irodákban, éttermekben, és bármilyen meglepő - horgászboltokban) a kiváltáshoz bármilyen személyazonosító okmányt elfogadnak. A folyó szakaszokra (revirekre) van osztva, a napijegyen viszonylag egyértelmű a revírhatár jelzése, de mindenhol készségesen elmagyarázzák meddig érvényes az engedély. Ha nem akarunk halat elvinni, érdemes Catch&Release jegyet váltani, az olcsóbb.

Nagyon fontos még, hogy csak szakáll nélküli, vagy lenyomott szakállú horoggal szabad horgászni –és persze csak a legyezés megengedett. Az ellenőrzés gyakori, nézik a horgokat is, de természetesen nagyon segítőkészek. (útbaigazítanak, legyeket ajánlanak- érdemes rájuk hallgatni) Az első napra a felső szakaszra vettünk engedélyt (Sava-Bohinj szakasz, zölddel jelölve. C&R 38 Euro), mely a Bohinji tó kifolyásától a Bohinska Bistrica település elején lévő közúti hídig tartó elég hosszú, olyan 15-20 km-es szakasz. Egy hét is kevés a bejárásához, és persze bőven lehet olyan szakaszokat találni, melyeken akár egész nap elhorgászhatunk anélkül, hogy bárkivel találkoznánk. A Száva Bohinjka Európa egyik legnépszerűbb legyesvize, rengeteg a horgász, mégis, a folyamatos telepítéseknek, a folyó haltartó képességének és a gyakori ellenőrzésnek köszönhetően szinte mindig kitűnő eredménnyel zárhatjuk a horgásznapot.

A horgászatot reggel 9 óra körül kezdtük, mindhárman a szárazlegyezést erőltettük. Bár kissé nehezen indult meg a fogás, amint az idő kezdett kissé melegedni, a ködfoltok oszlani egyre gyakoribb volt a szedés, és vele együtt a sikeres akasztás is. Szépen ették a nagyobb méretű legyeket, nem igazán voltak válogatósak. Sokféle legyet kipróbáltam, a halak a natúr színeket (szürke, barna, olív) részesítették előnyben. A zúgók utáni gyors részeken az őzszőr testű legykotes1. Elk Hair tegzesimitációkat használtam 12-14-es méretben, mivel az ilyen helyeken a légy gyorsan elszáguld a hal feje felett, nincs ideje jól megnézni, megszámolni a farokszegmensek, vagy a gallértekerések számát, viszont, mivel a víz kavarog, hullámzik egy olyan légy, amely gyakorlatilag elsüllyeszthetetlen- aranyat ér.

A lecsendesedő, lassú részeken aztán lehetett tesztelni a legyeket. Olyanok, amik Szlovákiában jól beváltak, most lanyha érdeklődésen, és egy lesajnáló mosolyon kívül mást nem kaptak. Adams, tegzesek, dun tipusu legyekkel, CDC variánsokkal szépen lehetett fogni, a java szivárványos, és néhány pér. Délután egy gyors pékséglátogatás után (a burek isteni) irány egy másik hely, a kemping területe.

Borzasztóan alacsony a víz, minden kavicspad kint van. Fent a lassú résznél a partról behajló fák árnyékában kisebb-nagyobb halakat látok meg az alig áramló, kristálytiszta vízben. Próbálkozom sokféle szárazléggyel, teljesen eredménytelenül. Az a baj, hogy az alacsony vízállás miatt gyakorlatilag áll a víz. Közben a partszélekről a sötét, árnyékos részről ki-kijön néhány igen termetes domolykó is, de azonnal vissza is térnek a menedéket adó bedőlt ágak közé. Szerintem a domolykó hatványozottan óvatosabban viselkedik az ilyen típusú vizekben, mint akár a pisztráng, akár a pér. (a pérekre szinte rá lehet gyalogolni, akkor sem mennek arrébb, sőt a lábunkkal az aljzatról felkavart és elsodródó lárvákat előttünk 1-2 méterre képesek szedegetni) Lejjebb haladva a víz összeszűkült, felgyorsult, itt újra lehetett fogni. Meglepetésemre a sekély, sodrós részről termetesebb szivárványosokat is sikerült kivarázsolni a sok kisebb mellől. A folyónak ezen szakasza , a folyamatos zaklatások ellenére (a kemping lakói ezen a részen előszeretettel fürdenek, játszanak a parton) mindig elég nagy számban ad halat, ha nem is a nagyobbakat. 

Mielőtt a következő rész megnéztük volna, lementünk Bledbe a horgászboltba. Az eladó, Matej régi jó ismerősöm, tőle mindig friss és pontos információkat kaphatunk a vízállásról, fogásokról, legyekről. Megvettük a másnapi jegyet az erőmű alatti szakaszra (Sava Bohinjska Bled, lilával jelölve, 40 €, C&R), Szabolcs vásárolt néhány fogós legyet, és visszaindultunk a felső szakaszra.

Szabolcs kirakott minket a Kamnje falucska utáni kanyarban, Ő pedig visszament a kemping fölé, a mélyebb részre. Lementünk a partra, Robi kissé feljebb állt be a vízbe, én lejjebb mentem, egészen a kanyarig, és onnan kezdtem horgászni. Kisebb zúgók, egyenletes sodrós részekkel váltogatják egymást, olyan igazi péresnek tűnik ez a szakasz. Pért nem, pisztrángot annál többet ad a víz. Ritkán ugyan de itt-ott szedés, melynek okozóját jó eséllyel meg is lehet fogni. Egy nagyobb zúgó kavargó vizében 16-os előkével egy fekete, ólomszemű zonkert kötök fel, és fentről rápróbálok. 

Az első dobásra azonnal valami nagyobb árnyék követi a legyet, másodikra el is kapja. Akasztás, utána azonnal szakítás… éreztem, hogy vékony lesz a 16-os előke. Tudom, hogy hibáztam, vastagabb előkét kellett volna feltenni. A túl vékony előke szerintem messze nem sportszerű, mivel elég gyakori a szakítás, és nem gondolom, hogy egy piercing a halak szájában fokozza az étvágyat. Lassan beesteledett, úgyhogy elindultam vissza a találkahelyre. Robi elmondása alapján Ő is eredményesen zárta a napot, minden mélyebb gödörből kivett egy-két szebb szivárványost. Nem sokkal sötétedés után Szabolcs is befutott, hasonlóan pozitív élményekkel gazdagodva. A szállásra hullafáradtan értünk vissza, légykötésről szó sem lehet, csak tisztálkodás, és alvás.

Másnap reggel Robi lebontott néhány nagyobb méretű polibogarat (nem tudom minek hozta magával, de most jól jött), olyan 12-14-es méretűeket, a horgokra pedig szürkés, barnás CDC legyeket varázsolt, mivel a polibogarakon kívül jórészt a San túrákra kötött apró legyek voltak a dobozaiban, és ezek túl aprónak bizonyultak.
Az Erőmű alatti rész a tegnapinál lényegesen hosszabb és vadabb szakasz, főként az alsó része kevésbé látogatott, bár talán halban is szegényebb. Azonban ez a „szegénység” még mindig hatványozottan több halat jelent, mint más, kevésbé jó gazda kezében lévő vizeken. Megkértem a többieket, hogy engem tegyenek ki az un. Kanyon hídjánál, és 6 óra múlva jöjjenek értem a kanyon végéhez, a következő hídhoz.

A kanyon maga egy kb. 4 kilométer hosszú, gyakorlatilag háborítatlan szakasz, mivel a lejutás is meglehetősen nehézkes, kb. 60 méter lefelé a vízig, majdnem függőleges csapáson, a feljutás pedig a kanyon végén kívül szinte lehetetlen. Se ösvény, se csapás, a haladás a vízben, a parti sziklákon, embernél magasabb uszadékerdőkön át lehetséges, ami -lássuk be- teljes menetfelszerelésben valóban felér egy komoly edzéssel. Cserébe egy valóban érintetlen tájat kapunk, viszonylag kevés, de igazi, nagyon óvatos, vad halakkal. Kisebb-nagyobb zúgók, gázolható részek, mély gödrök váltogatják egymást.

Itt is a szárazlegyezést erőltettem, 14-es Akron tippettel, mert úgy vettem észre, hogy a halak most nem kényesek az előke vastagságára. (bezzeg ősszel, télen 0,08-0,10-es előke fölé nem mehetünk, különben kapás nélkül úszhatjuk meg a hideg horgásznapokat)

Az első halakat 14-es zöldes testű Elk Hair Caddissal fogtam, de jöttek acélszürke testű CDC legykotes2 kérészre és kisebb quillekre is. Egy lassabb résznél nagyobb méretű Jassittal 16 próbálkoztam a langós partszél közelében, pár kisebb szivárványos után egy óvatos kapásnak bevágva nagyon komoly ellenállás, pörgés-forgás a vízben, sárgás has- ez csak pér lehet, és nem az aprajából. A botom, amivel horgásztam (G Loomis StreamDance HLS 9 ft 5#) már tegnap is bizonyította, hogy –bár kitűnő, könnyű, fantasztikus bot- nem igazán pérhorgászatra lett kitalálva (pérezni sokkal előnyösebb egy lassabb, lágyabb bot, mivel a gyors, spiccakciós botokról a lágy szájszerkezet, az általában óvatosabb kapások és ezáltal szájszélbe épphogy akadó horgok, a nem utolsó sorban a nagyon vehemens, forgó kűzdőtechnikája miatt sokkal gyakrabban maradnak le a pérek pár másodperccel az akasztás után), így nagyon óvatosan fárasztottam, hagytam hagy tombolja ki magát. Az eredmény, egy 45 cm-es gyönyörű, egészséges Pénzes Pér. A horog kiakasztása után , visszaengedés előtt a vízben tartani kellett a halat, hogy erőre kapjon és csak ezután engedtem el. A pérekre egyébként is jellemző, hogy az utolsó lehelletükig harcolnak, de más halaknál is –főleg a nagyobb, tovább fárasztott egyedeknél- visszaengedés előtt tartsuk őket egy ideig (ez akár több percet is igénybe vehet) amíg újra erőre kapnak, és csak ezután adjuk vissza szabadságukat, mert különben a víz az alélt halat elsodorhatja, összetörheti, mely a hal sérüléséhez, pusztulásához vezethet. A sikeres fogás után tovább indultam az alig térdig érő vízben, egy lépést azonban elvétettem, és belehasaltam a kövek közé a vízbe. Mellényem, ingem csurom víz lett, a gázlónadrágba is jutott egy kevés, de ez kimondottan jól esett a majd 30 fokos hőségben.

A nimfás dobozaimból kiöntöttem a vizet, a szárazlegyes dobozom a régebbi „merülős” tapasztalataim alapján már régen vízálló, úgyhogy azok nem áztak el. Itt jegyzem meg, hogy minden dobozunkat, előketartónkat, és általában fontos kellékeinket rögzítsük valamilyen módon a mellényhez, mert ha a vízben állva kiesik a kezünkből, jó eséllyel sosem látjuk viszont. Továbbindultam lefelé, pár kisebb szivárványost fogtam, de alapvetően sokkal haltalanabbnak bizonyult ez a szakasz, mint gondoltam, bár ehhez minden bizonnyal a már-már kánikulai hőség is hozzájárult.

Egy kanyarhoz érve épp egy hatalmas uszadékdombot kerültem meg, mikor a vízre pillantva két hatalmas halat pillantottam meg. Szemmel láthatóan méternél hosszabb mindkettő, ezek csak GALÓCÁK lehetnek… Európa egyik legjobb galócás vize a Száva ezen szakasza, de csak télen szabad a horgászatuk és csak vezetővel, elég borsos áron. Érdekes módon ott, ahol télen horgászunk rájuk az év többi szakaszában nyomuk vész, egyetlen darabot sem lehet látni, és most tessék. Előttem két kapitális példány, meghorgászható távolságban. Se megfelelően erős botom, se használható műcsalim, de azért megpróbálom. Az előkét levágom, felteszek a nálam lévő legvastagabb fluoro tippetből egy másfél méteres darabot, a végére a legnagyobb nálam lévő sztrímert, lekúszok a vízig. Szerencsére elég jó a takarás, nem vesznek észre. (a galóca legendásan óvatos hal, sötétben amikor a legnagyobb az elejtésének az esélye, még a tőle 20-30 méterre horgászó cigarettaparazsát is kiszúrja)

Próbálkozom, de természetesen rá se bagóznak a műcsalimra, pár dobás után aztán megunják és feljebb úsznak. Összepakolok, maradok még egy kicsit. Pár perc elteltével a két óriás visszatér, beállnak az előző pozíciójukba. Mivel a horgászat teljesen esélytelen, csak figyelem Őket. (A ritkaságukról annyit, hogy Ausztriában van olyan folyószakasz, amit a tulajdonosa úgy hirdet, hogy jó eséllyel tud mutatni!!! Galócát)
Ennyi élmény elég volt mára, az időm is fogytán, elindulok a találkahely felé. Nagyjából 1 km a találkozási pont, amit majd’ 1 óra alatt teszek meg erőltetett menetben. Menet közben arra gondoltam, hogy ősszel, valamelyik este újra visszajönni- a galócák szinte biztosan itt lesznek- és rápróbálni megfelelő felszereléssel, de be kell látnom, hogy visszafelé teljes sötétségben ezt az utat megtenni több, mint istenkisértés.
Majd félórás késéssel befutnak a többiek, addig a hídról az alatta lévő halakat figyelem. Rengeteg a hal a híd alatti mélyebb részen, pérek, de főként szivárványosok, köztük több 40-50 cm-est is látok. Nekik eredményesebb volt a horgásznap, de az biztos, hogy ma én gyalogoltam többet. Átöltözünk, bepakolunk az autóba, és fájó szívvel elindulunk hazafelé. Késő éjszaka érünk haza, és egész úton a visszatérést tervezgetjük. Hiába, akit egyszer megfogott ez a vidék, a hegyek és nem utolsó sorban a halak, az mindig visszavágyik.

Aktuális információ:
http://www.fly-fishing-slovenia.si/