Szlovák-Magyar két jó barát, együtt isszák egymás borát
Az van, hogy voltunk már Poprádon franciázni a Szlovákokkal és jó volt. Az is van, hogy az Ernő mondta, hogy megint lehet menni és megint jó lesz. Minek? – mondom magamban, voltam már, amit meg lehetett tanulni, megtanultam. Nem bonyolult.
Ja, nem bonyolult. Sőt tök egyszerű. Nem is legyezés. Bedobod, azt’ kész, fenekezel. Hát, aki ezt hiszi, járjon utána.
Szóval április végén megint összeállt egy kis csapat, volt, aki motorral, volt, aki terepjáróval, olyan is volt, aki majdnem gyalog ért célba. A cél pedig nem volt más, mint Svit, az egykori Bata cipőgyárra épült panelfalu a Poprád partján.
Egyik oldalon finom illatú fenyőerdő, a másik oldalon a havas Tátra, középen a folyó meg néhány lakótelepi ház. A folyó oldalán kerékpárút. A kerékpárúton csajok. Főleg. Görkoriznak. Főleg. Testhezálló ruhában. Főleg. „És most felállt”, ahogy a régi hófehérkés viccben mondja Kuka. „Nekem is, nekem is, nekem is” - folytatják a bakot tartó törpék. A lányoknak még lesz jelentőségük a történet folyamán, ugyanis a francia nimfázásnál a zsinórt kell(-ene) nézni…
Na, de sebaj, sok sör, sok megállás és egy kihasadt gumi után, kis kerülővel megérkeztünk. Forr a vér odaát, zajlik a hokivébé. Ha nálunk látna valaki ennyi nemzeti lobogót, valószínűleg az Antant bevonulna az országba az EU védelmében, és csak erről lenne szó a nyugati sajtóban. Nekik jól áll most a zászló.
Vendéglátóink most is végtelenül kedvesek: Ernő barátja Richard és a Szlovák bajnok Miroslav örömmel fogadnak, mi ezt pálinkával viszonozzuk, meg borral. Megjön a pizza és a lengyel bajnok. Nem tudjuk, minek örüljünk jobban. Pizza közben légykötő bemutató, a végén az egyiket leverem az asztalról, ahogy Faresz szokta. Két nap múlva bizonyít a kis gyilkos jig, pedig ez még semmi extra: red tag, gallér nélkül, csak épp a piros farok van összesodort narancs spectra dubbingból megoldva. 12-es jig horgon, 3 mm-es tungsten fejjel (kizárólag így kötik arra, a gyors vízen a réz fej nem merül elég gyorsan, így nem lesz kontakt az első métereken a léggyel).
Azután este a fonóban: elfogy néhány bor, egy-két rossz sztori, utána irány az ágy. Kinek saját, kinek francia. Végül is francia nimfázni jöttünk. Apó felesége szerint Apó nem horkol. Szerintem vagy külön szobában alszanak, vagy füldugó lett a popper fejekből otthon. Tény, hogy szépen muzsikálunk éjjel, fáradtak vagyunk, mint az állat.
Reggel korán kezdünk, gyors reggeli, sorshúzás és irány a víz. Jó szektort fogok ki, a lengyel ifi csapat edzőjével egy szektorban két órás harc. Mármint én harcolok a bokrokkal, ha könnyű az alsó légy, és a kövekkel, ha nehéz. Amikor megtalálom a megfelelő párost, fogok párat. A szektor vége nekem két pisztráng és egy kis pér is felakasztja magát sms-ezés közben. Lengyel cimborám 18 halat vesz ki és még vagy ötöt elveszít. Mosolyom nem természetes, most jövök rá, hogy még semmit nem tudok.
Francia nimfázunk: ahogy Ernő korábban már leírta, hosszú, 3-4-es bot, monofil előke, színes monofil kapásjelző, 14-es fluro tipet, rajta két – három légy. Az alsó nehezebb, lehetőleg jig horgon, a felső fogósabb. Időnként legfelülre nedves kerül, csak jó dobóknak vagy nyugodt idegzetűeknek.
Folyásnak felfelé 3-5-8 (profiknál 10) méteres dobás a monofillal, legyezőzsinór szigorúan az orsón marad. Utána indul a tánc: a zsinór mindig feszes, az első pillanattól. A spicc mindig megelőzi a legyet, de sosem húzza. Na jó, néha direkt egy kicsit, de ez gyakorlat kérdése. Nem könnyű. Szem a zsinóron, ha kézben érzed az ütést, már lecsúsztál a halról. Na, ez az a módszer, amit jobb görkorizó bögyös csajoktól távol űzni. Egy óra után rááll a kéz, a szem, a cucc egyre többet tölt a vízben és egyre kevesebbet a fűzbokrokon.
A győztesek - Andrej aranyéremmel középen felül, az ifi osztályt pedig a leány nyerte!

Az első kör végén rövid eszmecsere, amely így kezdődik: hát a legfontosabb hibád a sokból, hogy lefelé is próbálkozol. Ezt nem szabad. Csak felfelé nimfázz ezzel a módszerrel – oktat Andrej a lengyel és ad két legyet. Ez megváltoztatja a napom.
Délután városi szektor: lakótelep, lépcsős folyó. A Poprádot, hogy a nagy esést csökkentsék lépcsőkkel választják 150-200 méteres szakaszokra. A gátak alatt zubog a víz, bújik, de eszik a hal. Az első órában 1 halat imádkozok ki a folyóból, utána a gát alatti zubogóból zsinórban tízet az Andrejtól kapott nimfával. Semmi extra, éppen csak sosem jutna eszembe ilyet kötni: lilás spectra dubbinggal díszített test, kék drót, narancs spectra szárnyfedő, arany fej és két száll fogolytoll szegmens faroknak. Ha megölnének se jutott volna eszembe ilyet felkötni, nem hogy megkötni. Vállig vizes vagyok, annyiszor akad el, amikor végül mégis beszakad, a hal is megáll. Ernővel helycsere, most ő aprít, 12 hallal előz. Hihetetlen, hogy a korábban nem a megfelelő nimfa kombinációval dobált gödör hogy tud feléledni és hogyan kerülnek belőle elő meglepő méretű halak. Délután vérszegény próbálkozás tenkarával, egy hal, lassú fárasztás a gyors vízben, egészséges félelem, remegés a botért, hogy ne törjön.
Tűzoltók nélkül nincs tűzoltómajális

.
Persze májusfa nélkül sem
.
Az utolsó igazítások, persze népviseletben

A parton tűzoltómajális, este open air diszkó. Sör és korbácska, sok-sok röhögés. Reggel vita az ébredés körül, finom anyázás a parkolóban, utána az eső mossa a szélvédőt. Gyors vásárlás a vendéglátónk jól felszerelt boltjában, utána szabad a peca a város alatt. Jól megválasztott legyek, egyre ügyesebb vezető, egyre több hal. Háromig bírjuk, utána a hat fokban és a szakadó esőben feladjuk.
Stílusos népzene a májusfa állításhoz

Két nagyon jó nap a Szlovákoknál megint. Köszi srácok.
- Belépés a hozzászóláshoz













www.bigtits.com/
De hol vannak a képek a bögyös nimfákról?
az a baj, hogy ha a képcsere miatt vonzóvá válik a legyezés, nemsokára nem férünk oda a vízhez...
Ám legyen
Kicseréltem egy másik képre a Tátrából.
Ja, a fotóval semmi. A hájas fejemmel annál inkább.
Amúgy voltam a hét végén a Tátra másik felén. Árva és Dunajec táján túráztunk három napot. Aki tud arra horgászni, húzzon bele, menjen! Fantasztikus vidék.
Az elsőt másodikra a másodikat elsőre.Kyle semmibaj azzal a fotóval.
Zsiga,
kösz, hogy feltetted, de az első képedet cseréld ki kérlek egy poprádi tájképre, ha lehet. Kösz előre is.
Víbornye kamarat !
bocsánat, HT6F nem = Kálmán. csak a tisztánlátás végett...
viszont majdnem olyan ronda... és HT6F van a képen.
a K-alman (HT6F)
Nézzétek el tudatlanságom...
Ki van a "cikkindító" képen?
riszpekt, igy kell a "szomszedokkal" apolni a kapcsolatokat.
cikkindito kepnek mondjuk el tudtam volna kepzelni valami mast ...
Ez tök jó !
Az Uram, aki amúgy gyűlöl versenyezni, 4. lett.
Kevés dologra volt eddig ilyen büszke.
Kati
hianyoltam a kepet a titkos nimfarol, de aztan mikor a vegere ertem mar tudtam miert nincs rola foto.... kulonben jo latni a sok fiatal horgaszt
:D nekem is...