Central and Eastern European Fly Fishing
Címlap

HIT csarnok

Idén ismét meg lesz szervezve a Horgászsport Szakkiállítás és Vásár a HIT csarnokban.
Ideje: 2010. március 5-6.

A Sikeres Sporthorgász támogatása, innen is köszönet érte, lehetővé teszi a Műhosz megjelenését. A korábbi évekhez hasonlóan szeretnénk helyszíni légykötéssel bemutatni az arra járóknak, hogyan készülnek a fogós csalik, de korábban egy kis szobrászművészet is mindig előjött Mosoly Szintén nagy érdeklődés szokta követni a külső dobó-bemutatókat, ahol a látogatók lehetőségek kapnak a legyeződobás kipróbálásához.

Mindehez várjuk önkéntesek jelentkezését. Kívánatos volna mindkét napra 2-3 légykötő és 2-3 dobómester. Kötőanyagokat, botot stb. mindenki maga hoz. Ajánlatos indulás előtt megnézni, hogy a bottartó csőben valóban benne van-e az a bot, amivel bemutatni akarunk.

Jelentkezéseket ide várunk

Köszönet mindenkinek előre is

mand
mand képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 15 óra 25 perc. Offline
Csatlakozott: 2005-05-09
Sárga lap: 0
képek

"itt valakit nagyon tokán kéne baszni egy döglött kékbálnával"

kuti
kuti képe
A felhasználó online Online
Csatlakozott: 2004-01-22
Sárga lap: 0
-

jaja, én vagyok a másik, a fehér zsinóros

óhigen, Levi bá, imádom visszafelé nézni énis, annyira szembe megy az Univerzum törvényeivel! Meg kéne tanulni így is...

Truti, az egyik képet kicsit megoktrojáltam színügyileg, az tetszik az? Ilyen kereszthívásos téma némi drámai égbolttal. Szeresd!
Ja, és akinek kell nagyobban szóljon bátran. Vagy valami.

-------------------------------------------
<°)))><   fish or die Kacsintás

benyus
benyus képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 18 perc 48 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2004-04-28
Sárga lap: 0
Bocs, hülyén fogalmaztam

Trout Hunter írta:
Én a kék inges arc vagyok

Téged felismertelek, de ki az a másik, aki nem te vagy? Kuti?

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
"A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk."&
szabó levi
szabó levi képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 20 perc 22 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2006-09-28
Sárga lap: 0
ahann

írta:

A fázisfotók baromi jók.

visszafelé pörgetve(nézve)igazán Jedis.

 

Trout Hunter
Trout Hunter képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 óra 20 perc. Offline
Csatlakozott: 2004-03-12
Sárga lap: 0
Én a kék inges arc vagyok

Én a kék inges arc vagyok


Balázs Zoltán, Budapest
                 

Ré képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 2 óra 17 perc. Offline
Csatlakozott: 2004-01-29
Sárga lap: 0
 A fázisfotók baromi jók.

 A fázisfotók baromi jók.

benyus
benyus képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 18 perc 48 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2004-04-28
Sárga lap: 0
A fázisfotók tényleg tök jók

A fázisfotók tényleg tök jók Dobás!
Kuti, te vagy az, aki dob, és nem Truti?

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
"A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk."&
kelsza
kelsza képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 8 óra 44 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-08-15
Sárga lap: 0
bakker... tök jók azok a

bakker... tök jók azok a sorozatok...

"... és nem kétlem, hogy ama fánál elkapok egy fejes domolykót..."

Isaak Walton

kuti
kuti képe
A felhasználó online Online
Csatlakozott: 2004-01-22
Sárga lap: 0
-

csak a szokásos... készült pár kép is

-------------------------------------------
<°)))><   fish or die Kacsintás

benyus
benyus képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 18 perc 48 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2004-04-28
Sárga lap: 0
Na meséljetek, mi volt!

Na meséljetek, mi volt!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
"A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk."&
Ati
Ati képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 25 perc 13 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-11
Sárga lap: 0
 Na valaki tudna gyűrűrögzítő

 Na valaki tudna gyűrűrögzítő cérnát hozni ki?? Kifizetem Mosoly Egy bot átgyűrűzésére elegendő mennyiség kell, semmi több. Megköszönném

Egyszerű a filozófiám: Töltsd meg, ami üres! Ürítsd ki, ami teli van! Vakard meg, ahol viszket!

ombre
ombre képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 2 óra 35 perc. Offline
Csatlakozott: 2010-03-06
Sárga lap: 0
Szombatra lesz pálinka, olyan

Szombatra lesz pálinka, olyan fehovás cseresznye szép lapoüvegből. Én ezzel támogatnám a legyeseket, MEGACÉLBADOBÓKAT!

H.Péter
H.Péter képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 3 hét 4 nap. Offline
Csatlakozott: 2011-07-15
Sárga lap: 0
Óóóóóóóóó, jövök, jövök

Óóóóóóóóó, jövök, jövök

"Na dehát ez hülyeség, kérem!"- Besenyő Pista bácsi

Zigi
Zigi képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 8 óra 35 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-12-07
Sárga lap: 0
A Sporthorgász vendégei vagyunk

Igen, az idén is a Sporthorgász vendégei vagyunk.

-
Trout Hunter
Trout Hunter képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 óra 20 perc. Offline
Csatlakozott: 2004-03-12
Sárga lap: 0
Hát akkor vedd úgy, hogy most

Hát akkor vedd úgy, hogy most nagyon rondán nézek rád!!!! Nevetés


Balázs Zoltán, Budapest
                 

Ati
Ati képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 25 perc 13 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-11
Sárga lap: 0
 Ide most nem viszek

 Ide most nem viszek pálinkát.....

Egyszerű a filozófiám: Töltsd meg, ami üres! Ürítsd ki, ami teli van! Vakard meg, ahol viszket!

Trout Hunter
Trout Hunter képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 óra 20 perc. Offline
Csatlakozott: 2004-03-12
Sárga lap: 0
Valaki tud valamit???

Valaki tud valamit??? Tudtommal a Sporthorgásszal leszünk megint közösen, én kint leszek, remélem Gyuri és Nini is.
Én most a Dobó részleget fogom főleg erősíteni, és óránként 10-15 perces rövid dobálózásokat csinálni. Ha minden igaz akkor csinálhatunk némi célbadobálósdit is a Nini féle karikákba.


Balázs Zoltán, Budapest
                 

Trout Hunter
Trout Hunter képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 óra 20 perc. Offline
Csatlakozott: 2004-03-12
Sárga lap: 0
Kezdés

Mikorra menjünk, és hol találkozzunk????

Köfi!


Balázs Zoltán, Budapest
                 

szabó levi
szabó levi képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 20 perc 22 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2006-09-28
Sárga lap: 0
Nem...

...tudok menni  a HIT-be...sajnálom

 

NiNi
NiNi képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 10 hét 1 nap. Offline
Csatlakozott: 2006-02-14
Sárga lap: 0
HIT-csarnok

Megpróbálom elintézni Én is, hogy ott "LEGYEK"!

A Műlegyezés nem élet-halál kérdése! Annál sokkal fontosabb!
NiNi - A Legyek Ura

kiny
kiny képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 nap 1 óra. Offline
Csatlakozott: 2007-03-02
Sárga lap: 0
:)

Akár!!!szép vagyok jól áll rajtam a 2 számmal nagyobb is gyorsan át is tudok öltözni a járásomon meg csiszolunk addig Nevetés !!!

Clint Eastwood is!!!

szabó levi
szabó levi képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 20 perc 22 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2006-09-28
Sárga lap: 0
Sander...

...mondjuk GÁZLÓBEMUTATÓ??? Kuncog

 

kiny
kiny képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 nap 1 óra. Offline
Csatlakozott: 2007-03-02
Sárga lap: 0
!!!

Ha kellek valamire én is ráérek valamelyik nap, de akár mindkét nap is!!!

Clint Eastwood is!!!

kelsza
kelsza képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 8 óra 44 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-08-15
Sárga lap: 0
...

szombaton én is ki tudok menni, ha kell segíteni valamit...

"... és nem kétlem, hogy ama fánál elkapok egy fejes domolykót..."

Isaak Walton

Trout Hunter
Trout Hunter képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 óra 20 perc. Offline
Csatlakozott: 2004-03-12
Sárga lap: 0
Én is két nap, kötni

Én is két nap, kötni


Balázs Zoltán, Budapest
                 

Zotyó
Zotyó képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 17 perc 19 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2009-12-15
Sárga lap: 0
Mert a hit az fontos :)

Mennék akár mindkét nap is. Akár rönyót szerelni is. Nevetés

Helix
Helix képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 30 hét 1 nap. Offline
Csatlakozott: 2007-03-24
Sárga lap: 0
....Talán

....kötni, de hivatalos (télleg, munka) vagyok a bótsóra is...

Zo'

www.malatechwater.com

Member of Danielsson Ambassador Program /www.danielsson-flyreels.se/
"Közelít a Horizon-hoz a Helix..." /Naplemente műlegyes nyelven/
Paskay Ernő
Paskay Ernő képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 óra 25 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-08-29
Sárga lap: 0
ha dobni kell...

Szia Zigi
Ha kell, én pénteken tudok menni dobálni...

"Nem azt teszi fel, mi rajzik. Az rajzik, amit felköt." 

www.kalandhorgaszbolt.hu

szabó levi
szabó levi képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 20 perc 22 másodperc. Offline
Csatlakozott: 2006-09-28
Sárga lap: 0
szerintem...

...ÉN... reményeim szerint pénteken,ha a "rönóó" is úgy-akargyamajd... Kuncog

 

Trout Hunter
Trout Hunter képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 óra 20 perc. Offline
Csatlakozott: 2004-03-12
Sárga lap: 0
Ha kell én tudok jönni.

Ha kell én tudok jönni. Kézfogás


Balázs Zoltán, Budapest