Central and Eastern European Fly Fishing
Címlap

2010-es verseny Boszniában - Klokot, május 21-23

Üdvözlet az érdeklődőknek,

ez a téma a bosnyák versenyre való érdeklődést hivatott feltérképezni.
A tavalyi és tavalyelőtti (II. és III.) Una Kupa relatív kis látogatottsága
miatt a közgyűlésen úgy döntöttünk, hogy körülnézünk más vizeken is.

Az alapprobléma az Unán a relatív magas költség volt, így ennek alapján
meg is állapodtunk abban, hogy felvesszük a kapcsolatot a Klokot vízkezelőivel.
A kapcsolatfelvétel megtörtént, várnak minket, de fontos lenne tudni, hogy hány
embert érdekelne egy hosszú hétvége Boszniában.

Ami eddig biztos;
-a Klokot még Bihács előtt van, vagyis ez a legközelebbi bosnyák víz, ne csapjatok
agyon ha tévedek, de kb. 400-450 km, közvetlenül a határ után.
-a revírt tavaly szabták újjá, 4,5 km hosszú, és a háromnapos jegy 50 Euróba kerül.
Legjobb tudomásom szerint ez most a legolcsóbb horgászlehetőség Boszniában.
A szállásra nincs még végleges megoldás, de szerintem azt ki lehet hozni a másik ötvenesből, ehhez megint kéne tudni a létszámot.
-az eseményt május 21-22-23-án szeretnénk megrendezni. Nagy faxni nem lesz,
pénteken érkezés, edzés, szombat verseny, eredményhirdetés, vasárnap chill,
bolyongás, sebek nyalogatása, újrapróbálkozás....

Egyéb információ itt :   http://flyfishingklokot.com   

Bármi kérdés / hozzászólás / felvetés érdekel, de leginkább az, hogy ki érez
magában elég erőt és elszántságot, hogy birokra keljen a Klokot vizében
lakozó szörnyekkel .

Remélem itt is szép hosszú névsor fog kikerekedni. Rajta.

Pá,

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
így igaz! remek volt! köszi a

így igaz! remek volt!
köszi a szervezést az illetékeseknek!

ps: várom az ftp-re a fotókat (miki már feltöltötte)

"úr isten! mit tettem!?"

Gyuszi az utánpótlás
Gyuszi az utánpótlás képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 48 perc. Offline
Csatlakozott: 2007-09-09
Sárga lap: 0
...

Remek hétvége volt, már tervezzük a visszautat

 
legyezni jó...és vissza engedem
manitou
manitou képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 14 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2005-10-25
Sárga lap: 0
----

bassz'  ezt meg majd elfelejtettem...
A legnagyobb hal, 72 centi by PPP

http://www.ceeff.com/fotok/halak/bodottag

Robi, örülök hogy jól érezted magad.

Üdv
 

"pryncypally for your solace and to cause the helthe of your body and specyally of your soule"-Dame Juliana Berners, 1496

újonc
újonc képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 38 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-10-20
Sárga lap: 0
Köszönet a szervezésért

Köszönet a szervezésért és  a remek szállásolásért az illetékeseknek.

A folyó legnagyobb hala úgy válik azzá, hogy nem fogják ki !

manitou
manitou képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 14 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2005-10-25
Sárga lap: 0
Végeredmény

Aki ott volt, és aki nem....

1.CS.B.
2. Lee
3. H.Soma

Nekik sikerült mindkét fordulóban halat fogniuk......
Kb. 1 méter plusz vízen horgásztunk, ezzel együtt remek hétvégénk volt.
Bosnyák barátainknak millió köszönet , és mindenki másnak is, aki
jelen volt, és tudta a dolgát .

Sziasztok,

"pryncypally for your solace and to cause the helthe of your body and specyally of your soule"-Dame Juliana Berners, 1496

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
még egy dolog...

esetleg, ha valaki talált egy dobozt a klokot partján tele rusnya legyekkel az az enyém. nem mintha pótolhatatlan lenne, de jó lenne ha meglelte volna valaki. köszi!

"úr isten! mit tettem!?"

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
klokot képek

beszéltük kinn, hogy az elkészült képeket meg lehet osztani az ftp-szerveremen. küldjetek egy privit, és küldöm az elérhetőséget!
saját nevével (nickével) fémjelzett mappába töltsön mindenki. köszönöm!
minél több kép gyűlik, annál boldogabb leszek. Mosoly
üdv_mada

"úr isten! mit tettem!?"

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
ugyanaz! én is erre

ugyanaz!
én is erre gondoltam...

"úr isten! mit tettem!?"

manitou
manitou képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 14 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2005-10-25
Sárga lap: 0
Ha ez ugyanaz.....

"pryncypally for your solace and to cause the helthe of your body and specyally of your soule"-Dame Juliana Berners, 1496

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
merre...

erre megyünk?
http://www.viamichelin.com/web/Routes?strStartMerged=szolnok&strStartAddress=&strStep1Merged=&strStep1Address=&strStep2Merged=&strStep2Address=&strDestMerged=Bihac&strDestAddress=&x=36&y=14&strVehicle=0&intItineraryType=1&dtmDeparture=&distance=km&devise=1.0|EUR&itineraryCarType=0&itineraryFuelType=0&carbCost=1.3&indemnite=
csak a miheztartás végett...

"úr isten! mit tettem!?"

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
okéjjj!!! köszi!

okéjjj!!!
köszi!

"úr isten! mit tettem!?"

újonc
újonc képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 38 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-10-20
Sárga lap: 0
Szevasz Mada. Lee-vel már

Szevasz Mada.

Lee-vel már beszéltem,én vittem volna...., kb. 2-3-óra körül érjük el Kanizsát,majd csörgök.....

A folyó legnagyobb hala úgy válik azzá, hogy nem fogják ki !

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
2x

még mindig várom azt a segítőkész sporttárs jelentkezését, aki a pösti konvoj tagja, és nagykanizsa előtt megcsörgetne, hogy tudjunk csatlakozni.
köszönöm!

"úr isten! mit tettem!?"

horog
horog képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 nap 4 óra. Offline
Csatlakozott: 2004-01-07
Sárga lap: 0
 dobar dan dobro jutro hvala

 dobar dan
dobro jutro
hvala

 

pizzás
pizzás képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 4 hét 13 óra. Offline
Csatlakozott: 2008-11-06
Sárga lap: 0
szerintem

szerintem nagyon jó lesz.elkötöttem egy marék horgot meg egy kilóméter cérnát.felkészültnek érzem magam.aztán lehet,hogy nem.
egy halat azért csak fog mindenki.tudja valaki hogy mondják bosnyákul a -jó napot,-jó reggelt,-köszönöm?a határon jó pont lehet.

-Török Tamás,Eger-

újonc
újonc képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 38 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-10-20
Sárga lap: 0
Leginkább a Részvét ami

Leginkább a Részvét ami számít!
A többit meg megisszuk!

A folyó legnagyobb hala úgy válik azzá, hogy nem fogják ki !

Gyuszi az utánpótlás
Gyuszi az utánpótlás képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 48 perc. Offline
Csatlakozott: 2007-09-09
Sárga lap: 0
...

Szerintem a pisztráng is számít, hisz tavaly is számított, tehát az országos tilalom kilőve, de lehet hogy a klokoton más a helyzet.
Én mindenesetre készülök pisztrángra is.

Na jóéjt, aztán csak nem lesz rossz idő.

 
legyezni jó...és vissza engedem
mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
mondjuk péntek reggel?!

én a reggelnek jobban örülnék.
mondjuk nem trenírozom magam streamerrel, ha nem lehet használni. vagy épp nem vetem be a tuti pinyós nimfám ha csak a pér számít...
köszi

"úr isten! mit tettem!?"

manitou
manitou képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 14 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2005-10-25
Sárga lap: 0
válasz egy Boszniába irott levelemre

"the water will be perfect for fishing, and as you can see on the link I gave you, the water level is decreasing rapidly. the klokot river is specific river as it is not affected so much with heavy rains. tomorrow morning there is an extra fish stocking arranged just because your team coming on Friday. so, don't worry, there will be plenty of fish caught and lots of fun!"

Szóval nem lesz gáz a pecával, talán még az időjárás is kegyes lesz hozzánk.
A versennyel / halakkal kapcsolatos méretek, fajták, stb. kérdéseket a helyszinen, péntek este fogjuk megbeszélni.

Üdv,

"pryncypally for your solace and to cause the helthe of your body and specyally of your soule"-Dame Juliana Berners, 1496

manitou
manitou képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 14 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2005-10-25
Sárga lap: 0
vizállás

http://www.sliv-una.org.ba/Default.aspx?sec=24

Ha száraz nem is lesz a Klokot medre..

Feri, béke...nem kéne tovább ragozni.

"pryncypally for your solace and to cause the helthe of your body and specyally of your soule"-Dame Juliana Berners, 1496

Kovics Ferenc
Kovics Ferenc képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 15 óra 31 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-04-14
Sárga lap: 0
A pontos infó az volt hogy ha

A pontos infó az volt hogy ha mostantól nem esik kint talán jövőhát elején lehet horgászni a kolkoton.
És hozzátette kb 1 m van rajta  és hogy minden bosnyák víz magas .
Ezért lefujtuk a pecát én egy hétre mentem volna majd megyek ha rendeződik a hejzet csak hagyjatok halat nekem is

Keritést bontok ,szabatságot hozok...................
Ismerős Arcok zenekar

CsorbaiB
CsorbaiB képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 1 nap 13 óra. Offline
Csatlakozott: 2004-01-08
Sárga lap: 0
Csak semmi pánik

Hal!
Mani szerintem csak azért válaszolt kissé paprikás hangulatban, mert ebből a rovatból már majd 3 hónapja lehet tudni, hogy bizony Pünküsdkor bansai lesz a Klokoton és vérrel-verítékkel szedtük össze szükséges létszámot (ld. gazdaságilag kritikus tömeg szállásfogaláskor, verseny szervezéskor) erre kiderül, hogy pont akkor jársz ott Te is...szerintem egyébként tökéletes jó helyen van itt a dolog eddigi része (a tagsággal és fórummal kapcsoltos dolgokat beszéljük meg máshol). A vizen szerintem egyébként nem lesznek többen, mint egy átlagos, szép szombaton, csak kicsit több lesz a magyar szó Kacsintás A kinti cimbi a Klokotról beszélt vagy az Unacról? Mert a karszt vizeknél max gyorsabb és magasabb a víz, de nem horgászatot lehetetlenné tevő módon zavaros...

Madanak:
én megiszok Veled szívesen egy sört... ha nem nyersz akkor is. Mosoly Szabályismertetés a helyiekkel egyeztetve helyben.
Béke veletek:
CsB

újonc
újonc képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 38 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-10-20
Sárga lap: 0
Szerintem fordíts az

Mada, szerintem fordíts az arányokon, nehogy szomlyas maradj a végén.
Mondjuk én,  biztos inni fogok így is, úgy is.

A verseny mikéntjéről van itt értelme diskurálni,vagy inkább a helyszínen....
Csak mert engem is érdekelne,hogyan néz ki a dolog?
Ja,és a szoba foglalás hogy lessz? Érkezéskor kit kell keresni? Vagy elég  a recepción a nevünket stb. leadni ahogy az szokás?
Már csak azért ha hamarabb odaérne valaki mint a "fönkség".
(És ez valószínű.)

A folyó legnagyobb hala úgy válik azzá, hogy nem fogják ki !

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
mint tudatlan...

...feltennék néhány kérdést a versennyel kapcsolatban (nem mintha a versenyszellem vezérelné utamat, de jó lenne ezeket is tudni)
- mekkora hal számít, és milyen?
- lesznek-e zónák vagy össznépi peca lesz?
- ha nyerek (ami valószínűtlen) megisztok velem egy sört?

üdv_mada

"úr isten! mit tettem!?"

Kovics Ferenc
Kovics Ferenc képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 15 óra 31 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-04-14
Sárga lap: 0
Üdv bocsánat hogy ide irtam,

Üdv
bocsánat hogy ide irtam, tudatlanságom és a jószándék vezérelt csupán.
Mint már irtam régen elterveztük hogy pünkösdkor kimegyünk egy baráti társasággal ezért nem gondolkodtam versenyben.
Így utólag tényleg más rovatba kellett volna irni.Csak itt olvastam a dolgokat és így sikerült.
Ma beszélt a cimbi egy kinti emberrel állítólag jövőhét elejéig nem tul jó a vízállás ha még tovább esik.
Ha zavar hogy néha írok a fóruma (sajna néha faszságokat is) szólj és többet nem teszem .
Nem szeretnék műhosz tag lenni bár minnden tiszteletem tiétek vagy feltétel a tagság a fórum használatához?

Keritést bontok ,szabatságot hozok...................
Ismerős Arcok zenekar

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
ómájgád

nah, az úristen is úgy akarta, hogy menjek a klokotra. örömabódogság!
mi megalszunk nagykanizsán. várom telefonnal ébresztgető kollégék jelentkezését, akik megcsörgetnek kaniza előtt vagy fél órával, hogy tudjunk csatlakozni a fővárosi konvojhoz.
majdan privibe egy telszámot, hogy este megcsörgethessem őket, nehogy a kicsiket itthon felejtsék.
üdv_mada

"úr isten! mit tettem!?"

manitou
manitou képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 14 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2005-10-25
Sárga lap: 0
Szia Feri,

a Klokot 4,5 km hosszú, el fogunk férni.
Kicsit furcsállom a hozzászólásodat, leginkább annak fényében, hogy mindez a MŰHOSZ fórumán történik, egy
hónapok óta szerveződő MŰHOSZ-os rendezvény topikjában. Nekem ez valahogy nem gömbölyű. Ez a kérdés
nem ide való (lett volna).
Ez (és minden más rendezvény is) nem rólad, vagy rólam szól, hanem azokról, akik a rendezvényen részt vesznek.
A viz nem lesz lezárva, annak ellenére, hogy a házigazdák megkérdezték. Nekem nincs jogom egy egész revirt
lezáratni a többi esetleg arra tévedő ember rovására. Neked meg ilyen f@szságokat irni.........
Versenyezni nem KELL, az egy választható lehetőség, de leginkább nem mértékegysége annak, hogy a
horgászat(od) hogy fog sikerülni. Ha támogatni akarod a Szövetséget, fizesd be a tagdijat, esetleg gyere
el egy-két közös rendezvényre. Ez persze nem kötelező, mint ahogy a fórum használata sem.

Uff,

"pryncypally for your solace and to cause the helthe of your body and specyally of your soule"-Dame Juliana Berners, 1496

Kovics Ferenc
Kovics Ferenc képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 15 óra 31 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-04-14
Sárga lap: 0
Üdv Én 21-28-ig fogok vagyis

Üdv
Én 21-28-ig fogok vagyis szeretnék ott pecázni a klok-on 21-23-ig utána átmegyek az unac-ra szerintetek jó lesz e a víz mert ha az itthoni eseményeket nézem .
Kezdek elbizonytalanodni.Kédésem a vízet lezárják erre az időre mert nem igazán szeretnék versenyezni senkivel, ugyanis kb fél éve tervezzük hogy horgászunk ott egy jót.És sajna most figyeltem hoy a két időpont megegyezik.

Keritést bontok ,szabatságot hozok...................
Ismerős Arcok zenekar

Lelöklek Lökleer
Lelöklek Lökleer képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 4 hét 6 nap. Offline
Csatlakozott: 2010-02-27
Sárga lap: 0
A Klokot-

-(szinte végig)parti peca,no para max kicsit fedett lesz a víz,de sáros áradat biztos nem.Hisz a(hegyből) kifolyótól párszáz méterre fogtok peccantani.Nemrég nagyon jó volt-nagypérek,-nagypisztrángok.(2hete)

  -It is I,Leclerc!-

mada
mada képe
A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 7 óra 21 perc. Offline
Csatlakozott: 2009-01-23
Sárga lap: 0
szó sincs róla! sajnos

szó sincs róla!
sajnos elszámoltam magam egy picit, így szűkös lett a hóvégi keret.
ez van sajnos. én sajnálom a legjobban. de majd máskor...

üdv_mada

"úr isten! mit tettem!?"